Kérdésed van? Hívj minket! +36703634219

Díszgalambok és gerlék

Galambposta

A legtöbb galamb hazatalál, ha fészkétől vagy a dúcától néhány kilométerre engedjük el. Ezt a hazatalálási ösztönt fejlesztette tovább az ember hosszú éveken át folytatott tenyészkiválasztással, és így jöttek létre a postagalambok. A postagalambok több száz kilométeres távolságból is hazatalálnak. Egykor a postagalambokat üzenetek továbbítására használták. Az üzenetet kis kapszulába helyezve a galamb lábára erősítették. A postagalambos üzenetközvetítést évszázadokon át használták a háborúkban, még a második világháborúban is. Az 1800-as években gyakran fordultak a postagalambokhoz, ha a  távíróvezetékek megsérültek. A postagalamb versenyek is ebben az időben kezdődtek, először Belgiumban, majd Angliában és az Egyesült Államokban.

Órával és iránytűvel

Nemrég még rejtély volt, hogy miként tájékozódnak a levegőben a postagalambok. A kutatók mára már bebizonyították, hogy a madarak kétféle módon találják meg a helyes utat.

Derült időben a nap alapján tájékozódnak. Belső órájukkal érzékelik az időt, amely meghatározza a nap elméleti helyét az égen. Ezt összevetik a nap valódi helyével, és nagy pontossággal meg tudják határozni a galambdúc irányát.

Felhős időben a földmágnesesség segítségével tájékozódnak. Agyukban "apró mágnesek vannak", pontosabban egy olyan szerv, amely érzékeli a mágneses tér irányát, és úgy működik, mint egy iránytű. Ennek segítségével tudják megállapítani a galambok az otthonuk irányát, amelyet követve rendre hazaérnek.

A nap és a földmágnesesség azonban még nem vezeti a galambokat egyenesen otthonukba, csak egy általános irányt ad meg. De ez már elég ahhoz, hogy a célhoz közel érve a madarak felismerjék a környezetet és pontosan hazataláljanak. Ebben a felismerésben pedig nemcsak a látási, hanem a szagingerek is segítik őket.

Sok galamb az ember környezetében él. A szirti galamb az őse városaink elmaradhatatlan házigalambjainak, amelyek már épületeken fészkelnek a sziklapárkányok helyett. Egy másik faj, a balkáni gerle rövid idő alatt elterjedt egész Európában, és a városi kertekben kényelmes otthonra talált.

A galambfélék kissé nehézkes, tömzsi testű madarak: lábuk rövid, fejük és csőrük kicsi. A nagyobb termetű fajokat inkább galambnak, a kisebbeket inkább gerlének szokás nevezni. Csőrük tövénél egy kis felületet csupasz bőr borít. A legtöbb galambféle fakó, szürkésbarna színezetű, s remekül beleolvad a környezetébe. Akadnak azonban élénk színű galambok is, elsősorban a gyümölcsevő galambok között. 

Különféle növényi táplálékok mellett a galambok fogyasztanak csigákat, férgeket, rovarlárvákat is. Számos fajuknak - például az örvös galambnak - nagyméretű begye van. A begy a tápcsatorna kiszélesedett része, amely a táplálék raktározására szolgál. A madarak többségétől eltérően a galambok szívják a vizet, amikor isznak, ahelyett hogy egyszerűen hátrahajtanák a fejüket, és megvárnák, míg lecsorog a torkukon.