Teknős a kerti tóban
Létezik menedék az invazív teknősöknek?
Mindenekelőtt a legfontosabb tény, hogy Magyarország egyetlen őshonos teknőse, a mocsári teknős (Emys orbicularis), mely védettséget élvez csakúgy, mint hazánkban az összes hüllő és kétéltű faj. Természetvédelmi értéke 50.000.-forint! Tehát Nem tartjuk otthon a lakásban, Nem visszük haza a kerti tóba! Tojásrakási időszakában találkozhatunk vele és nem csak a vizes élőhelyek közelében, mert ilyenkor elég messzire elbarangolnak a megfelelő szaporodási helyet keresve. Ha netalán betéved egy példány a kertedbe és ott rak tojást, legyél nagyon büszke, hogy a Te portádat találta erre a legalkalmasabbnak. Lehetőség szerint jelöld meg valamivel a tojásrakási helyet, hogy a kicsik kikeléséig ne legyen bolygatva a helynek még a környéke se. Itt egy kép róla, annyira jellegzetes mintája van, hogy nem lehet összetéveszteni más, invazív teknősfajjal. Amelyek egyébként nagyban veszélyeztetik a mocsári teknős hazai elterjedését és fennmaradását!
A képen mocsári teknős (fent)
A teknősök és páncéljuk evolúciója
A teknősök a modern hüllők egyik legkedveltebb és legismertebb csoportját alkotják, legegyedibb tulajdonságuk, a páncéljuk miatt. A gerinceseknél a páncél és a testpáncél meglepően ritka. Egyes emlősök, mint például a tobzoskák, kemény, keratinból készült pikkelyekkel rendelkeznek, amelyek védőréteget képeznek, más gerincesek, mint például a krokodilok, az ankylosaurusok és a glyptodonták, osteodermákkal (bőrbe ágyazott csontokkal) rendelkeznek védekezés céljából. A teknősök azonban ezt egy lépéssel tovább fejlesztették. A fent említett gerincesekkel ellentétben a teknősök csontos páncélja teljesen összenőtt a csontváz többi részével, és testük teljes törzsét beborítja, páncéljuk felső felét hátpáncélnak (carapax), alsó felét pedig haspáncélnak (plastron) nevezik.
Hogyan és miért fejlődtek ki a teknősök ilyen magas szintű védekezőképességgel?
Először is tisztázzunk néhány fogalmat. A teknősök a Testudinata rendbe tartoznak, amely két alrendet foglal magában, a Cryptodira (nyakrejtő) és a Pleurodira (nyakfordító) alrendet. A csoportok közötti különbség az, ahogyan a fejüket a páncéljukba húzzák. Történetileg a paleontológusok úgy gondolták, hogy a permi időszakból származó, Pareiasauridae nevű parapeptilisek csoportja a teknősök ősei, mivel sok hasonló tulajdonsággal rendelkeznek, például lapos bordákkal és bőrpáncéllal. Új bizonyítékok azonban arra utalnak, hogy ez nem feltétlenül igaz. A kutatók a teknős embriók bordacsontjainak elrendeződését vizsgálták a fejlődésük során, és meglepődve tapasztalták, hogy bordáik kiszélesednek és összeforrnak, létrehozva a teknős páncélját, ahelyett, hogy először csontszövet alakulna ki a bőrben, mint más gerinceseknél. Ez arra utal, hogy a teknősök ősei hasonló módon fejlesztették ki a páncéljukat, és ezért úgy vélik, hogy a Pareiasauridae csoport tagjai nem a mai teknősök ősei.
Ezt az új hipotézist a fosszilis leletek bizonyítékai is alátámasztják. Az Eunotosaurus africanus a legkorábbi teknős, amelyet eddig felfedeztek, a perm időszakból, 260 millió évvel ezelőttről származik. Ezek a hüllők kiszélesedett, T-alakú bordákkal rendelkeztek, amelyek egymáshoz értek, ellentétben a legtöbb gerinces bordáival. Ezek az alkalmazkodások extra védelmet nyújthattak volna az Eunotosaurusnak, de hiányzik a bordái között a modern teknősöknél megfigyelhető csontosodás. Ezek a széles, lapos bordák a perm kortól a triász korig mindenütt megfigyelhetők a teknősökön. A körülbelül 240 millió évvel ezelőtti Pappochelys is rendelkezik ilyen bordákkal, de ezen kívül még valami mással is rendelkeznek: nagy, megerősített, párosított gasztraliákkal – a hüllőknél gyakori hasi csontokkal. Ez arra utal, hogy a haspáncél (plastron) ezeknek a gasztraliáknak az elcsontosodásából fejlődött ki. Valójában egy teljesen elcsontosodott haspáncélt figyeltek meg az Odontochelysnél, amely 220 millió évvel ezelőttről származik, miközben megőrizte a többi teknős széles, lapos bordáit. Lényegében csak a páncéljának a fele maradt meg! Az első, teljesen elcsontosodott bordákkal rendelkező teknős a Proganochelys, amely a kora triász korból, körülbelül 214 millió évvel ezelőttről származik. A mezozoikum és a kenozoikum során éltek olyan óriások, mint az Archelon, amelyek akár négy és fél méter hosszúak is lehettek.
De miért fejlődtek ki a teknősök ilyen páncéllal?
A legnyilvánvalóbb válasz az, hogy a védekezés céljából, így nehezebben válhattak prédává a ragadozók számára, és így nőtt a túlélési esélyük. Más hipotéziseket is felvetettek, például az ásáshoz való alkalmazkodást vagy a hosszú gyaloglás segítését, de a teknősök ősmaradványai nagyon szegényesek, így nehéz biztosra tudni. Remélhetőleg az új felfedezések egy napon segítenek jobban megérteni e csodálatos teremtmények evolúcióját.
A teknősök biológiai felépítése röviden:
A páncél felső részét hátpáncélnak (carapax), míg az alsó részét haspáncélnak (plastron) nevezik. Mindkét rész kétféle csontból épül fel: a bőrben fejlődő bőrcsontokból és az endokondrális csontokból, amelyek porcból fejlődnek ki, és a csontváz részét képezik. A páncél 10 csigolyát és azok bordáit tartalmazza, amelyeket bőrlemezek borítanak, és azokhoz olvadnak. A haspáncél általában négy pár nagy lemezt és egy különálló kicsit tartalmaz, amelyek elöl, középen helyezkedik el, és mindegyiket bőrcsontnak minősítik. A hátpáncél és a haspáncél a test mindkét oldalán összenő, így egy merev csontvázdobozt hoznak létre, amely a belső szerveket tartalmazza. A teknős ezt a „dobozt” egész életében megtartja. Néhány más hüllővel ellentétben a teknősök nem tudják levetni a páncéljukat, de a felső, elhalt szarulemezeket levedlik. A teknősök páncélja nemcsak védelmet nyújt, hanem a csontvázszerkezetük szerves részét is képezi, lehetővé téve számukra a mozgást. A páncél alakja és szerkezete a teknősfajok között változhat, némelyiknek áramvonalas páncélja van az úszáshoz, míg másoknak kupolás páncélja van a szárazföldi élethez.
Teknősök gondozása és kerti tóba való alkalmassága
A kerti tavak általában két kategóriába sorolhatók: természetes tavak (Wildlife Ponds) és a kois/aranyhalas tavak. Hogy miért is jó egy teknősös tó a kertben? Először is, kevés más tólakó mászik ki a vízből, amikor meglátnak közeledni az etetőedénnyel, másodszor, megfelelő beállítás esetén meglepően kevés karbantartást igényelnek, harmadszor pedig könnyen otthont adhatsz egy már megunt kedvencnek.
Magyarországon teknősök százai keresnek új otthont. A megunt háziállatok, amelyek kinőtték az apró akváriumokat, vagy nincs rá idő, sajnos túl gyakran végzik folyókba, tavakba és csatornákba. A szerencsések túlélik, de mivel invazív fajokról van szó, kifogás, megtalálás után nem engedhetőek vissza a szabadba, ezért új biztonságos otthont/befogadó szervezetet kell találni számukra.
A képen közönséges pézsmateknős (fent)
A teknősök remek lakói lehetnek a tavadnak. Ha megfelelőt választasz, melyek már alkalmazkodtak az éghajlatunkhoz, boldogan telelnek át a jég alatt. Napsütéses napokon nincs is szebb annál, mint látni egy-két teknőst a tó partján sütkérezni. Érdemes a tavat kifejezetten teknősök számára tervezni, hogy könnyen ki tudjanak jutni a partra, és mindenképpen legyen zárt, szökés biztos kerítésük. A tavat kifejezetten úgy kell megtervezni, hogy ha beköszönt a hideg idő, akkor biztonságosan áttelelhessenek.
Teknős teleltetése kerti tóban (invazív teknősök hibernálása)
Magyarország tavaiban az invazív teknősök hibernálásának tanulmányozása még viszonylag új terület, de az utóbbi időben egyre több információ gyűlik össze róla, a kifogott/kézre került fajok egyedeinek kora és mérete alapján. Egy teknős képes hónapokig túlélni a víz alatt, érdemes ennek okait röviden megvizsgálni.
- Tüdőkapacitásuk tízszer nagyobb, mint az emlősöké. Anyagcseréjük is sokkal lassabb. A teknősök hidegvízi túlélését vizsgáló tudósok kimutatták, hogy a szívük lelassul, és csak annyit pumpál, amennyi a túléléshez szükséges. Röviden, csak akkor lélegeznek, amikor szükségük van rá.
- A májuk testtömegük 4%-át teszi ki, és hatalmas energiatartalékot képez, hogy átvészeljék a telet.
- A legtöbb teknős a tüdején kívül más módon is képes oxigént felvenni, többek között a kloákán, és a bőrön keresztül, valamint a torokpumpálással (főként a lágyhéjú teknősökre jellemző).
- A páncéljukban található kalciumot felhasználhatják a tejsav mennyiség kontrollálására, amely télen a víz alatt töltött időben felhalmozódik a testükben.
A hibernáció szempontjából kétféle fajt különböztetünk meg:
- Folyóvízben élő fajok; ezeknek a fajoknak oldott oxigénben gazdag vízre van szükségük. Ide tartoznak a Trachemys sp., a Pseudemys sp., a Graptemys sp., az Apalone sp. és a Sternotherus sp. fajai, hogy a legjobb esélyük legyen ezeknek a fajoknak az áttelelésre, ügyeljünk a tó megfelelő oxigénellátására.
- Állóvízben élő fajok; ezek a teknősök általában állóvízben találhatók, amely télen teljesen befagy, ide tartoznak a Chrysemys sp., a Chelydra sp. és a Clemmys sp. Ezek a teknősök a tó leghidegebb helyeit keresik.
A tó megtervezése
A hibernáció során a teknősök felhasználják az összes oxigénkészletüket, és tavaszra túl nehezek lesznek ahhoz, hogy felússzanak a felszínre. Hacsak nem tudnak felsétálni a felszínre, megfulladhatnak! Győződj meg róla, hogy a tavadnak van legalább egy lejtős oldala, és tavasszal a teknősök biztos képesek a felszínre jönni.
A képen közönséges pézsmateknős (fent)
Azok a tó tulajdonosok, akik vízeséssel és nagyobb áramlási sebességű szivattyúval rendelkeznek, úgy tűnik, nagyobb sikerrel teleltetik teknőseiket.
A tónak nem szabad túl mélynek lennie, maximum 120 centiméter mélyen még nem fognak oxigénmentes rétegek kialakulni. Ebben a mélységben a télen is aktív növények még kapnak napfényt, és a jég alatt is folytatják az oxigéntermelést. A tó környezetének kialakítása létfontosságú, mivel a teknősök fantasztikus mászók. Egy gyors google kereséssel Te is látni fogod, milyen magasra képesek felmászni valójában. A fakerítés nehezebben mászható meg, mint a drótkerítés. 😉
Az ivarérett nőstények akkor is tudnak tojásokat rakni, ha nincs a közelben hím, ezért győződj meg róla, hogy legyen olyan hely, ahol tud ásni és tojásokat rakni. Egyes teknősök inkább az avarban és a talajban hibernálnak, ezért hagyd meg nekik ezt a lehetőséget is.
Válassz egy olyan helyet a sütkérezéshez nekik, amit a lehető legtöbb napfény ér.
A teknős faj kiválasztása
A való életben két dolog befolyásolja leginkább a teknős kiválasztását: az elérhetősége és az alkalmassága. Tudatos állattartóként viszont mindenképpen az utóbbinak kell befolyásolnia a teknős faj kiválasztását!!!
A Trachemys nemzetség: a sárgafülű, a vörösfülű és más ékszerteknősök a leggyakrabban elérhető teknősök közé tartoznak, de elég vegyes összetételűek, ha a kültéri teleltetésre való alkalmasságról van szó.
A képen vörösfülű ékszerteknősök (fent)
Pseudemys nemzetség: a gondozók nagyobb sikerekről számoltak be ezeknél a fajoknál, de sokkal nagyobbra nőnek, és minél nagyobb a teknős, annál több oldott oxigénre van szüksége a vízben a téli életben maradáshoz.
Graptemys nemzetség: ezek is viszonylag jól átvészelik a téli álmot, különösen a közönséges tarajosteknős (Gramptemys pseudogeographica), egy kisebb méretű fiatal, vagy beteg teknőst azonban praktikus lehet télire bent tartani.
A fent felsorolt, állóvízben élő fajok – ideálisnak tűnnek a szabadban való teleltetésre Magyarországon.
2016 augusztusától a vörösfülű ékszerteknős (Trachemys scripta elgans), a sárgafülű ékszerteknős (Trachemys scripta scripta), a Troost-ékszerteknős (Trachemys scripta troostii), az aligátorteknős (Alligator mississippiensis) invazív teknősfajnak minősül az EU-ban.
A teknős akklimatizálása
Törekedj arra, hogy a teknősödet a nyár derekán tedd ki a kerti tóba, és ügyelj arra, hogy a lehető legegészségesebbek legyenek. Érdemes lehet csak néhányszor kitenni őket napközben, bár ha a tó elég nagy, akkor nem fog lehűlni a hőmérséklet egyik napról a másikra. Győződj meg róla, hogy rengeteg időt tölthetnek kint a tél beállta előtt, és kapnak megfelelő étrendet az energiatartalékaik felhalmozásához. Ha lehetséges, tartsd szemmel őket, és ha sok mozgást látsz még a tél leghidegebb szakaszában is, akkor érdemes lehet behozni őket a tél hátralévő részére.
Több százra/ezerre becsülhető azoknak a teknősöknek a száma, akik túlélték és boldogultak Magyarországon, miután tavakba, folyókba, csatornákba, WC-be dobták őket, de valószínű, hogy több ezer elpusztult, és csak a megfelelő példányok maradtak életben!
A képen sárgafülű ékszerteknős (fent)
A közönséges pézsmateknős
Tudományos név: Sternotherus odoratus
Család: Kinosternidae (iszap- és pézsmateknősök)
Rend: Testudines (teknősök)
A faj leírása: A közönséges pézsmateknős, amerikai becenevén a "Stinkpot", egy nagyon kicsi, sötét színű teknős, sima, kupolás hátpáncéllal és kicsi haspáncéllal. A hátpáncél (carapax) sötétszürke-barna vagy fekete színű. A haspáncél (plastron) sokkal kisebb, mint a hátpáncél; általában sárga, barna vagy szürkéssárga, és az elülső rész mozgatható (a hátsó rész azonban nem). A test húsos részei sötétszürkék vagy feketék. A fejen és a nyakon mindkét oldalán általában két különálló sárga csík található. Bajusz/szakáll (a bőr apró nyúlványai) található az állon és a torkon, ezek segítik a táplálék felkutatásában, a zavaros vízben és az iszapban. Ez Missouri állam legkisebb teknősfaja; a legtöbb felnőtt egyed hátpáncéljának hossza mindössze 11-12 cm. A „stinkpot” becenév a faj által kibocsátott szagra utal, amikor megfogják. A szagot a bőrben, közvetlenül a felső páncél alatt, az oldalak mentén található pézsmamirigyek termelik.
Hasonló fajok: Missouriban a Kinosternidae (iszap- és pézsmateknősök családja) két másik tagja is él; mindkettő egy másik nemzetségbe, a Kinosternonba (iszapteknősök) tartozik, és mindkettő elterjedési területe eltér Missouriban. A közönséges pézsmateknőshöz képest az iszapteknősöknek nagyobb a haspáncéljuk, és mind az elülső, mind a hátsó része mozgatható. A sárga iszapteknős (K. flavescens flavescens) néhány délnyugati sarokra, Missouri nyugati-középső részének néhány helyére (Kansas City környéke) és Missouri északkeleti részének néhány mocsaraira korlátozódik. A Pennsylvaniai iszapteknős (K. subrubrum hippocrepis) csak a Bootheelben és néhány megyében található meg Missouri délkeleti részén, az arkansasi határ mentén.
Egyéb gyakori nevek: Stinkpot, Keleti pézsmateknős
Méret: A felnőtt teknős hátpáncéljának hossza: 5-11 cm; alkalmanként 15 cm-ig. Ez Missouri legkisebb teknősfaja és a világ egyik legkisebb teknőse.
Élőhelye: Missouriban ez a többnyire vízi faj a folyók lassú folyású szakaszain és az Ozark-hegység nagyobb patakjaiban, a Bootheel mocsaraiban, lejtőin és árkaiban, valamint az állam északkeleti részén található néhány folyóban. Előfordulhatnak víztározókban is. Kedvelt élőhelyeiken meglehetősen nagy számban lehetnek jelen. Az aktív szezonban, március és november között, a közönséges pézsmateknősök nappali óráik nagy részét az iszapba temetve, vagy a fenéken pihenve töltik. Inkább a sekély vízben másznak a fenéken, és ritkán hagyják el a vizet. A Bootheelben a zavaros, sekély vizet kedvelik. Bár ritkán látni őket sütkérezni, alkalmanként megfigyelhetők rönkökön, sziklákon vagy kis, vízszintes fatörzseken. A keleti pézsmateknősök az iszapban telelnek át, általában olyan 30 cm mélységben, a vizes élőhelyek fenekén.
Tápláléka: A közönséges pézsmateknősök aktív fenékjárók, amelyek sokféle táplálékot fogyasztanak, beleértve a vízi rovarokat és azok lárváit, rákok, puhatestűek, apró halak, ebihalak, algák, növények és azok magvai, valamint elhullott állatok. Egy Missouri állambeli tanulmányban a leggyakrabban fogyasztott táplálék állatai a rovarok, puhatestűek és növényi magvak voltak.
A képen közönséges pézsmateknős (fent)
Életciklusa: A közönséges pézsmateknősök márciustól novemberig aktívak. Az udvarlás és a párzás tavasszal és ősszel történik, a csúcsidőszak április és június vége között van. Sok más teknőshöz hasonlóan e faj tagjai is fészket áshatnak, és földdel takarhatják be a tojásokat; de egyes pézsmateknősök nyílt talajra vagy törmelék, például levelek, növények, rothadó rönkök vagy fűrészporkupacok alá is rakhatják tojásaikat. Alkalmanként több nőstény is megosztja ugyanazt a fészkelőhelyet, és sok tojás összekeveredik. A nőstények 2-5 tojást raknak, amelyek 65-86 nappal később kelnek ki (többnyire augusztusban és szeptemberben). Kikeléskor a fiatal teknősök hátpáncéljának hossza kevesebb, mint 2,5 cm. Az egyedek 4 és 8 éves koruk között érik el az ivarérettséget; az élettartamuk a szabadban kb. 20-30 év lehet.
Megjelenése: A nyak meglepően hosszú, a feje pedig egészen a hátsó lábakig is elérhet; a harapás elkerülése érdekében ezt tartsd szem előtt, ha ezzel a fajjal foglalkozol. A faj tudományos neve és köznyelvi nevei mind a védekezésben kibocsátott kellemetlen, pézsmaszagra utalnak. Kétségtelen, hogy a befogáskor kibocsátott pézsmaszag további védekezésként szolgál, akárcsak az a szokás, hogy sok időt tölt a vizek iszapjában beásva.
A képen közönséges pézsmateknős (fent)
Érdekességek: Amikor beköszönt az őszi hidegebb időjárás, és a víz hőmérséklete 10 Celsius-fok alá süllyed, a pézsmateknősök az iszapba ássák magukat, ahol biztonságban vannak a várható fagyoktól. Ezt a téli nyugalmi időszakot követően a pézsmateknősök tavasszal ismét aktívvá válnak. Napközben a sekély vízben sütkéreznek, vagy a felszín fölé nyúló sziklák, farönkök és a ferdén kiálló fatörzsek tetején napoznak. Ezek a teknősök arról ismertek, hogy magasra felmásznak a cserjék és fák ágain. A pézsmateknősöket gyakran a vízfolyás fenekén sétálva látjuk, ahelyett, hogy úsznának. Azzal is álcázzák a testüket, hogy szeretik kissé beásni magukat az iszapba. A páncéljukon gyakran található algák segítenek az állatoknak beolvadni a növények és a hasonló kinézetű, algával borított kövek közé. Mivel nagyrészt éjszakai (nokturnális) életmódot folytató faj, aktivitása a naplementével fokozódik, és az éjszakába nyúlik. A teknős állán és torkán lévő bajusz-szerű érzékszervek, amelyek lehetővé teszik a teknős számára, hogy kitapogassák a vízfolyás fenekén pihenő zsákmányt. A pézsmateknősök ritkán fordulnak elő szárazföldön, jellemzően csak azért hagyják el a vizet vagy a sütkérező helyeiket, hogy fészket rakjanak, vagy új vízi élőhelyeket találjanak. A pézsmateknős várható élettartama fogságban 40-60 év is lehet!
Összefoglalva:
- Hosszútávra tervezz, mert egy teknős életkora nem annyi, mint egy hörcsögé
- Lehetőleg fogadj örökbe, mert sajnos rengeteg megunt teknős keresi új gazdáját
- Legyen szökés biztos a tavad, nehogy megint a természetben kössön ki a teki
- Készülj fel, ha esetleg nem tud valamiért a tóban áttelelni, akkor neked kell gondoskodnod róla (akár bent akváriumba, vagy kint a téli kertben, vízóra aknában, stb.)
- Tájékozódj a kiválasztott teknős igényeiről és viselkedéséről (étrend, felnőttkori méret, agresszívitás, csoportos vagy magányos inkább, más fajokkal való kompatibilitás, speciális igények)
Ha kérdésed van, nyugodtan írj nekünk. Amennyiben tudunk segítünk, illetve a megfelelő személyhez/szervezethez irányítunk teknős ügyben. :)
Ha tetszett kövess minket FaceBook-on, hogy elsőként értesülj minden új bejegyzésünkről és akciónkról!
Csatlakozz privát FB Csoportunkhoz, ahol minden tag segít megválaszolni kérdéseidet legyen az kerttel, kerti tóval, akvarisztikával kapcsolatos! :)
