Teknős a kerti tóban

Mindenekelőtt a legfontosabb tény, hogy Magyarország egyetlen őshonos teknőse, a mocsári teknős (Emys orbicularis), mely védettséget élvez csakúgy, mint hazánkban az összes hüllő és kétéltű faj. Természetvédelmi értéke 50.000.-forint! Tehát Nem tartjuk otthon a lakásban, Nem visszük haza a kerti tóba! Tojásrakási időszakában találkozhatunk vele és nem csak a vizes élőhelyek közelében, mert ilyenkor elég messzire elbarangolnak a megfelelő szaporodási helyet keresve. Ha netalán betéved egy példány a kertedbe és ott rak tojást, legyél nagyon büszke, hogy a Te portádat találta erre a legalkalmasabbnak. Lehetőség szerint jelöld meg valamivel a tojásrakási helyet, hogy a kicsik kikeléséig ne legyen bolygatva a helynek még a környéke se. Itt egy kép róla, annyira jellegzetes mintája van, hogy nem lehet összetéveszteni más, invazív teknősfajjal. Amelyek egyébként nagyban veszélyeztetik a mocsári teknős hazai elterjedését és fennmaradását!

A képen mocsári teknős (fent)

A teknősök és páncéljuk evolúciója

A teknősök a modern hüllők egyik legkedveltebb és legismertebb csoportját alkotják, legegyedibb tulajdonságuk, a páncéljuk miatt. A gerinceseknél a páncél és a testpáncél meglepően ritka. Egyes emlősök, mint például a tobzoskák, kemény, keratinból készült pikkelyekkel rendelkeznek, amelyek védőréteget képeznek, más gerincesek, mint például a krokodilok, az ankylosaurusok és a glyptodonták, osteodermákkal (bőrbe ágyazott csontokkal) rendelkeznek védekezés céljából. A teknősök azonban ezt egy lépéssel tovább fejlesztették. A fent említett gerincesekkel ellentétben a teknősök csontos páncélja teljesen összenőtt a csontváz többi részével, és testük teljes törzsét beborítja, páncéljuk felső felét hátpáncélnak (carapax), alsó felét pedig haspáncélnak (plastron) nevezik.

Hogyan és miért fejlődtek ki a teknősök ilyen magas szintű védekezőképességgel?

Először is tisztázzunk néhány fogalmat. A teknősök a Testudinata rendbe tartoznak, amely két alrendet foglal magában, a Cryptodira (nyakrejtő) és a Pleurodira (nyakfordító) alrendet. A csoportok közötti különbség az, ahogyan a fejüket a páncéljukba húzzák. Történetileg a paleontológusok úgy gondolták, hogy a permi időszakból származó, Pareiasauridae nevű parapeptilisek csoportja a teknősök ősei, mivel sok hasonló tulajdonsággal rendelkeznek, például lapos bordákkal és bőrpáncéllal. Új bizonyítékok azonban arra utalnak, hogy ez nem feltétlenül igaz. A kutatók a teknős embriók bordacsontjainak elrendeződését vizsgálták a fejlődésük során, és meglepődve tapasztalták, hogy bordáik kiszélesednek és összeforrnak, létrehozva a teknős páncélját, ahelyett, hogy először csontszövet alakulna ki a bőrben, mint más gerinceseknél. Ez arra utal, hogy a teknősök ősei hasonló módon fejlesztették ki a páncéljukat, és ezért úgy vélik, hogy a Pareiasauridae csoport tagjai nem a mai teknősök ősei.

Ezt az új hipotézist a fosszilis leletek bizonyítékai is alátámasztják. Az Eunotosaurus africanus a legkorábbi teknős, amelyet eddig felfedeztek, a perm időszakból, 260 millió évvel ezelőttről származik. Ezek a hüllők kiszélesedett, T-alakú bordákkal rendelkeztek, amelyek egymáshoz értek, ellentétben a legtöbb gerinces bordáival. Ezek az alkalmazkodások extra védelmet nyújthattak volna az Eunotosaurusnak, de hiányzik a bordái között a modern teknősöknél megfigyelhető csontosodás. Ezek a széles, lapos bordák a perm kortól a triász korig mindenütt megfigyelhetők a teknősökön. A körülbelül 240 millió évvel ezelőtti Pappochelys is rendelkezik ilyen bordákkal, de ezen kívül még valami mással is rendelkeznek: nagy, megerősített, párosított gasztraliákkal – a hüllőknél gyakori hasi csontokkal. Ez arra utal, hogy a haspáncél (plastron) ezeknek a gasztraliáknak az elcsontosodásából fejlődött ki. Valójában egy teljesen elcsontosodott haspáncélt figyeltek meg az Odontochelysnél, amely 220 millió évvel ezelőttről származik, miközben megőrizte a többi teknős széles, lapos bordáit. Lényegében csak a páncéljának a fele maradt meg! Az első, teljesen elcsontosodott bordákkal rendelkező teknős a Proganochelys, amely a kora triász korból, körülbelül 214 millió évvel ezelőttről származik. A mezozoikum és a kenozoikum során éltek olyan óriások, mint az Archelon, amelyek akár négy és fél méter hosszúak is lehettek.

De miért fejlődtek ki a teknősök ilyen páncéllal?

A legnyilvánvalóbb válasz az, hogy a védekezés céljából, így nehezebben válhattak prédává a ragadozók számára, és így nőtt a túlélési esélyük. Más hipotéziseket is felvetettek, például az ásáshoz való alkalmazkodást vagy a hosszú gyaloglás segítését, de a teknősök ősmaradványai nagyon szegényesek, így nehéz biztosra tudni. Remélhetőleg az új felfedezések egy napon segítenek jobban megérteni e csodálatos teremtmények evolúcióját.

A teknősök biológiai felépítése röviden:

A páncél felső részét hátpáncélnak (carapax), míg az alsó részét haspáncélnak (plastron) nevezik. Mindkét rész kétféle csontból épül fel: a bőrben fejlődő bőrcsontokból és az endokondrális csontokból, amelyek porcból fejlődnek ki, és a csontváz részét képezik. A páncél 10 csigolyát és azok bordáit tartalmazza, amelyeket bőrlemezek borítanak, és azokhoz olvadnak. A haspáncél általában négy pár nagy lemezt és egy különálló kicsit tartalmaz, amelyek elöl, középen helyezkedik el, és mindegyiket bőrcsontnak minősítik. A hátpáncél és a haspáncél a test mindkét oldalán összenő, így egy merev csontvázdobozt hoznak létre, amely a belső szerveket tartalmazza. A teknős ezt a „dobozt” egész életében megtartja. Néhány más hüllővel ellentétben a teknősök nem tudják levetni a páncéljukat, de a felső, elhalt szarulemezeket levedlik. A teknősök páncélja nemcsak védelmet nyújt, hanem a csontvázszerkezetük szerves részét is képezi, lehetővé téve számukra a mozgást. A páncél alakja és szerkezete a teknősfajok között változhat, némelyiknek áramvonalas páncélja van az úszáshoz, míg másoknak kupolás páncélja van a szárazföldi élethez.

Teknősök gondozása és kerti tóba való alkalmassága

A kerti tavak általában két kategóriába sorolhatók: természetes tavak (Wildlife Ponds) és a kois/aranyhalas tavak. Hogy miért is jó egy teknősös tó a kertben? Először is, kevés más tólakó mászik ki a vízből, amikor meglátnak közeledni az etetőedénnyel, másodszor, megfelelő beállítás esetén meglepően kevés karbantartást igényelnek, harmadszor pedig könnyen otthont adhatsz egy már megunt kedvencnek.

Magyarországon teknősök százai keresnek új otthont. A megunt háziállatok, amelyek kinőtték az apró akváriumokat, vagy nincs rá idő, sajnos túl gyakran végzik folyókba, tavakba és csatornákba. A szerencsések túlélik, de mivel invazív fajokról van szó, kifogás, megtalálás után nem engedhetőek vissza a szabadba, ezért új biztonságos otthont/befogadó szervezetet kell találni számukra.

A képen közönséges pézsmateknős (fent)

A teknősök remek lakói lehetnek a tavadnak. Ha megfelelőt választasz, melyek már alkalmazkodtak az éghajlatunkhoz, boldogan telelnek át a jég alatt. Napsütéses napokon nincs is szebb annál, mint látni egy-két teknőst a tó partján sütkérezni. Érdemes a tavat kifejezetten teknősök számára tervezni, hogy könnyen ki tudjanak jutni a partra, és mindenképpen legyen zárt, szökés biztos kerítésük. A tavat kifejezetten úgy kell megtervezni, hogy ha beköszönt a hideg idő, akkor biztonságosan áttelelhessenek.

Hibernálás

Magyarország tavaiban a teknősök hibernálásának tanulmányozása még viszonylag új terület, de az utóbbi időben egyre több információ gyűlik össze róla, a kifogott/kézre került fajok egyedeinek kora és mérete alapján. Egy teknős képes hónapokig túlélni a víz alatt, érdemes ennek okait röviden megvizsgálni.

• Tüdőkapacitásuk tízszer nagyobb, mint az emlősöké. Anyagcseréjük is sokkal lassabb. A teknősök hidegvízi túlélését vizsgáló tudósok kimutatták, hogy a szívük lelassul, és csak annyit pumpál, amennyi a túléléshez szükséges. Röviden, csak akkor lélegeznek, amikor szükségük van rá.
• A májuk testtömegük 4%-át teszi ki, és hatalmas energiatartalékot képez, hogy átvészeljék a telet.
• A legtöbb teknős a tüdején kívül más módon is képes oxigént felvenni, többek között a kloákán, és a bőrön keresztül, valamint a torokpumpálással (főként a lágyhéjú teknősökre jellemző).
• A páncéljukban található kalciumot felhasználhatják a tejsav mennyiség kontrollálására, amely télen a víz alatt töltött időben felhalmozódik a testükben.

A hibernáció szempontjából kétféle fajt különböztetünk meg:

• Folyóvízben élő fajok; ezeknek a fajoknak oldott oxigénben gazdag vízre van szükségük. Ide tartoznak a Trachemys sp., a Pseudemys sp., a Graptemys sp., az Apalone sp. és a Sternotherus sp. fajai, hogy a legjobb esélyük legyen ezeknek a fajoknak az áttelelésre, ügyeljünk a tó megfelelő oxigénellátására.
• Állóvízben élő fajok; ezek a teknősök általában állóvízben találhatók, amely télen teljesen befagy, ide tartoznak a Chrysemys sp., a Chelydra sp. és a Clemmys sp. Ezek a teknősök a tó leghidegebb helyeit keresik.

A tó megtervezése

A hibernáció során a teknősök felhasználják az összes oxigénkészletüket, és tavaszra túl nehezek lesznek ahhoz, hogy felússzanak a felszínre. Hacsak nem tudnak felsétálni a felszínre, megfulladhatnak! Győződj meg róla, hogy a tavadnak van legalább egy lejtős oldala, és tavasszal a teknősök biztos képesek a felszínre jönni.

A képen közönséges pézsmateknős (fent)

Azok a tó tulajdonosok, akik vízeséssel és nagyobb áramlási sebességű szivattyúval rendelkeznek, úgy tűnik, nagyobb sikerrel teleltetik teknőseiket.

A tónak nem szabad túl mélynek lennie, maximum 120 centiméter mélyen még nem fognak oxigénmentes rétegek kialakulni. Ebben a mélységben a télen is aktív növények még kapnak napfényt, és a jég alatt is folytatják az oxigéntermelést. A tó környezetének kialakítása létfontosságú, mivel a teknősök fantasztikus mászók. Egy gyors google kereséssel Te is látni fogod, milyen magasra képesek felmászni valójában. A fakerítés nehezebben mászható meg, mint a drótkerítés. 😉

Az ivarérett nőstények akkor is tudnak tojásokat rakni, ha nincs a közelben hím, ezért győződj meg róla, hogy legyen olyan hely, ahol tud ásni és tojásokat rakni. Egyes teknősök inkább az avarban és a talajban hibernálnak, ezért hagyd meg nekik ezt a lehetőséget is.

Válassz egy olyan helyet a sütkérezéshez nekik, amit a lehető legtöbb napfény ér.

A teknős faj kiválasztása

A való életben két dolog befolyásolja leginkább a teknős kiválasztását: az elérhetősége és az alkalmassága. Tudatos állattartóként viszont mindenképpen az utóbbinak kell befolyásolnia a teknős faj kiválasztását!!!

A Trachemys nemzetség: a sárgafülű, a vörösfülű és más ékszerteknősök a leggyakrabban elérhető teknősök közé tartoznak, de elég vegyes összetételűek, ha a kültéri teleltetésre való alkalmasságról van szó.

A képen vörösfülű ékszerteknősök (fent)

Pseudemys nemzetség: a gondozók nagyobb sikerekről számoltak be ezeknél a fajoknál, de sokkal nagyobbra nőnek, és minél nagyobb a teknős, annál több oldott oxigénre van szüksége a vízben a téli életben maradáshoz.

Graptemys nemzetség: ezek is viszonylag jól átvészelik a téli álmot, különösen a közönséges tarajosteknős (Gramptemys pseudogeographica), egy kisebb méretű fiatal, vagy beteg teknőst azonban praktikus lehet télire bent tartani.

A fent felsorolt, állóvízben élő fajok – ideálisnak tűnnek a szabadban való teleltetésre Magyarországon.

2016 augusztusától a vörösfülű ékszerteknős (Trachemys scripta elgans), a sárgafülű ékszerteknős (Trachemys scripta scripta), a Troost-ékszerteknős (Trachemys scripta troostii), az aligátorteknős (Alligator mississippiensis) invazív teknősfajnak minősül az EU-ban.

A teknős akklimatizálása

Törekedj arra, hogy a teknősödet a nyár derekán tedd ki a kerti tóba, és ügyelj arra, hogy a lehető legegészségesebbek legyenek. Érdemes lehet csak néhányszor kitenni őket napközben, bár ha a tó elég nagy, akkor nem fog lehűlni a hőmérséklet egyik napról a másikra. Győződj meg róla, hogy rengeteg időt tölthetnek kint a tél beállta előtt, és kapnak megfelelő étrendet az energiatartalékaik felhalmozásához. Ha lehetséges, tartsd szemmel őket, és ha sok mozgást látsz még a tél leghidegebb szakaszában is, akkor érdemes lehet behozni őket a tél hátralévő részére.

Több százra/ezerre becsülhető azoknak a teknősöknek a száma, akik túlélték és boldogultak Magyarországon, miután tavakba, folyókba, csatornákba, WC-be dobták őket, de valószínű, hogy több ezer elpusztult, és csak a megfelelő példányok maradtak életben!

A képen sárgafülű ékszerteknős (fent)

A közönséges pézsmateknős

Tudományos név: Sternotherus odoratus

Család: Kinosternidae (iszap- és pézsmateknősök)

Rend: Testudines (teknősök)

A faj leírása: A közönséges pézsmateknős, amerikai becenevén a "Stinkpot", egy nagyon kicsi, sötét színű teknős, sima, kupolás hátpáncéllal és kicsi haspáncéllal. A hátpáncél (carapax) sötétszürke-barna vagy fekete színű. A haspáncél (plastron) sokkal kisebb, mint a hátpáncél; általában sárga, barna vagy szürkéssárga, és az elülső rész mozgatható (a hátsó rész azonban nem). A test húsos részei sötétszürkék vagy feketék. A fejen és a nyakon mindkét oldalán általában két különálló sárga csík található. Bajusz/szakáll (a bőr apró nyúlványai) található az állon és a torkon, ezek segítik a táplálék felkutatásában, a zavaros vízben és az iszapban. Ez Missouri állam legkisebb teknősfaja; a legtöbb felnőtt egyed hátpáncéljának hossza mindössze 11-12 cm. A „stinkpot” becenév a faj által kibocsátott szagra utal, amikor megfogják. A szagot a bőrben, közvetlenül a felső páncél alatt, az oldalak mentén található pézsmamirigyek termelik.

Hasonló fajok: Missouriban a Kinosternidae (iszap- és pézsmateknősök családja) két másik tagja is él; mindkettő egy másik nemzetségbe, a Kinosternonba (iszapteknősök) tartozik, és mindkettő elterjedési területe eltér Missouriban. A közönséges pézsmateknőshöz képest az iszapteknősöknek nagyobb a haspáncéljuk, és mind az elülső, mind a hátsó része mozgatható. A sárga iszapteknős (K. flavescens flavescens) néhány délnyugati sarokra, Missouri nyugati-középső részének néhány helyére (Kansas City környéke) és Missouri északkeleti részének néhány mocsaraira korlátozódik. A Pennsylvaniai iszapteknős (K. subrubrum hippocrepis) csak a Bootheelben és néhány megyében található meg Missouri délkeleti részén, az arkansasi határ mentén. 

Egyéb gyakori nevek: Stinkpot, Keleti pézsmateknős

Méret: A felnőtt teknős hátpáncéljának hossza: 5-11 cm; alkalmanként 15 cm-ig. Ez Missouri legkisebb teknősfaja és a világ egyik legkisebb teknőse.

Élőhelye: Missouriban ez a többnyire vízi faj a folyók lassú folyású szakaszain és az Ozark-hegység nagyobb patakjaiban, a Bootheel mocsaraiban, lejtőin és árkaiban, valamint az állam északkeleti részén található néhány folyóban. Előfordulhatnak víztározókban is. Kedvelt élőhelyeiken meglehetősen nagy számban lehetnek jelen. Az aktív szezonban, március és november között, a közönséges pézsmateknősök nappali óráik nagy részét az iszapba temetve, vagy a fenéken pihenve töltik. Inkább a sekély vízben másznak a fenéken, és ritkán hagyják el a vizet. A Bootheelben a zavaros, sekély vizet kedvelik. Bár ritkán látni őket sütkérezni, alkalmanként megfigyelhetők rönkökön, sziklákon vagy kis, vízszintes fatörzseken. A keleti pézsmateknősök az iszapban telelnek át, általában olyan 30 cm mélységben, a vizes élőhelyek fenekén.

Tápláléka: A közönséges pézsmateknősök aktív fenékjárók, amelyek sokféle táplálékot fogyasztanak, beleértve a vízi rovarokat és azok lárváit, rákok, puhatestűek, apró halak, ebihalak, algák, növények és azok magvai, valamint elhullott állatok. Egy Missouri állambeli tanulmányban a leggyakrabban fogyasztott táplálék állatai a rovarok, puhatestűek és növényi magvak voltak.

 A képen közönséges pézsmateknős (fent)

Életciklusa: A közönséges pézsmateknősök márciustól novemberig aktívak. Az udvarlás és a párzás tavasszal és ősszel történik, a csúcsidőszak április és június vége között van. Sok más teknőshöz hasonlóan e faj tagjai is fészket áshatnak, és földdel takarhatják be a tojásokat; de egyes pézsmateknősök nyílt talajra vagy törmelék, például levelek, növények, rothadó rönkök vagy fűrészporkupacok alá is rakhatják tojásaikat. Alkalmanként több nőstény is megosztja ugyanazt a fészkelőhelyet, és sok tojás összekeveredik. A nőstények 2-5 tojást raknak, amelyek 65-86 nappal később kelnek ki (többnyire augusztusban és szeptemberben). Kikeléskor a fiatal teknősök hátpáncéljának hossza kevesebb, mint 2,5 cm. Az egyedek 4 és 8 éves koruk között érik el az ivarérettséget; az élettartamuk a szabadban kb. 20-30 év lehet.

Megjelenése: A nyak meglepően hosszú, a feje pedig egészen a hátsó lábakig is elérhet; a harapás elkerülése érdekében ezt tartsd szem előtt, ha ezzel a fajjal foglalkozol. A faj tudományos neve és köznyelvi nevei mind a védekezésben kibocsátott kellemetlen, pézsmaszagra utalnak. Kétségtelen, hogy a befogáskor kibocsátott pézsmaszag további védekezésként szolgál, akárcsak az a szokás, hogy sok időt tölt a vizek iszapjában beásva.

A képen közönséges pézsmateknős (fent)

Érdekességek: Amikor beköszönt az őszi hidegebb időjárás, és a víz hőmérséklete 10 Celsius-fok alá süllyed, a pézsmateknősök az iszapba ássák magukat, ahol biztonságban vannak a várható fagyoktól. Ezt a téli nyugalmi időszakot követően a pézsmateknősök tavasszal ismét aktívvá válnak. Napközben a sekély vízben sütkéreznek, vagy a felszín fölé nyúló sziklák, farönkök és a ferdén kiálló fatörzsek tetején napoznak. Ezek a teknősök arról ismertek, hogy magasra felmásznak a cserjék és fák ágain. A pézsmateknősöket gyakran a vízfolyás fenekén sétálva látjuk, ahelyett, hogy úsznának. Azzal is álcázzák a testüket, hogy szeretik kissé beásni magukat az iszapba. A páncéljukon gyakran található algák segítenek az állatoknak beolvadni a növények és a hasonló kinézetű, algával borított kövek közé. Mivel nagyrészt éjszakai (nokturnális) életmódot folytató faj, aktivitása a naplementével fokozódik, és az éjszakába nyúlik. A teknős állán és torkán lévő bajusz-szerű érzékszervek, amelyek lehetővé teszik a teknős számára, hogy kitapogassák a vízfolyás fenekén pihenő zsákmányt. A pézsmateknősök ritkán fordulnak elő szárazföldön, jellemzően csak azért hagyják el a vizet vagy a sütkérező helyeiket, hogy fészket rakjanak, vagy új vízi élőhelyeket találjanak. A pézsmateknős várható élettartama fogságban 40-60 év is lehet!

Összefoglalva:

• Hosszútávra tervezz, mert egy teknős életkora nem annyi, mint egy hörcsögé
• Lehetőleg fogadj örökbe, mert sajnos rengeteg megunt teknős keresi új gazdáját
• Legyen szökés biztos a tavad, nehogy megint a természetben kössön ki a teki
• Készülj fel, ha esetleg nem tud valamiért a tóban áttelelni, akkor neked kell gondoskodnod róla (akár bent akváriumba, vagy kint a téli kertben, vízóra aknában, stb.)
• Tájékozódj a kiválasztott teknős igényeiről és viselkedéséről (étrend, felnőttkori méret, agresszívitás, csoportos vagy magányos inkább, más fajokkal való kompatibilitás, speciális igények) 

Ha kérdésed van, nyugodtan írj nekünk. Amennyiben tudunk segítünk, illetve a megfelelő személyhez/szervezethez irányítunk teknős ügyben. :)

Ha tetszett kövess minket FaceBook-on, hogy elsőként értesülj minden új bejegyzésünkről és akciónkról!

Csatlakozz privát FB Csoportunkhoz, ahol minden tag segít megválaszolni kérdéseidet legyen az kerttel, kerti tóval, akvarisztikával kapcsolatos! :)

Kapcsolódó érdekes cikkek:

Víziszörnyek a kerti tóban

Vadon élő állatok a kerti tóban

Békák a kerti tóban

Csigák a kerti tóban

Tokhal tartása kerti tóban

Koi pontyok és aranyhalak téli etetése?